Sárréti Közkincs
Sárréti Közkincs
Közkincs

 

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szeghalom Értéktár 2.

 

ÉRTÉKTÁR - SZEGHALOM

  TÁRGYI ÖRÖKSÉG

Település

Név

Elérhetőségek

Kapcsolattartó

Tevékenységek, szolgáltatások

Szeghalom

Református Templom

5520 Szeghalom,
Kossuth tér

 

1784-ben épült, késő barokk stílusban.
Tornya csak 1794-ben készült el. A temp-
lom barokk-copf stílusú, a sarokletompítások fontos stílusjegyek. Az ülőhelyek száma 1600.

Katolikus Templom

5520 Szeghalom,
Szabadság tér

 

Az 1850-es években építtette D’Orsay gróf „a községnek nevet adó halmon”.  Összesen négy harangja volt. Ma a horgosi Kárász család adománya, a Kárász Karolina által öntetett harang szól, amely 1869-ből származik, 93 kg és a második harang volt.

Harangláb

5520 Szeghalom,
Szabadság tér

 

1892-ben épült, ez az Alföldön ritkaságszámba megy. Ez a megyeegyetlen „lépcsősgúla” formájú „szoknyás” katolikus fa harangtornya, melynek teteje zsindely.

Kisdedóvó

5520 Szeghalom,Tildy u. 14.

 

A lakóház 1840 körül készült, késő klasszicista stílusban. 1881-ig lakott itt Simay János feleségével, Nagy Máriával és a jelentős hagyatékból megépült az óvoda. 1885. december 2-án adták át rendeltetésének.

Kossuth szobor

5520 Szeghalom,
Kossuth tér

 

1907-ben készítették, Horvay János alkotása.

Kántorlak

5520 Szeghalom,
Kossuth tér 3

 

1860 körül készült, késő klasszicista stílusban. Barokk stílusra emlékeztető karéjos utcai homlokzata egyedülálló a városban. Jelenleg a református gyülekezet használja.

Gyülekezeti magtár

5520 Szeghalom,
Kossuth tér

 

A klasszicizáló, műemlék jellegű épület a XIX. század első felében épült. Magtár céljára téglából, szintenként fa födémmel építtette a református egyház. Az építés ideje az 1820-as évekre tehető.

Lelkészlak

5520 Szeghalom,
Kossuth tér 4

 

1867-ben épült, később átalakították romantikus stílusúvá. Itt lakott Tildy Zoltán tiszteletes úr 1933-tól 1946-ig. Ma az épületben nemcsak lelkészlakás van, hanem lelkészi hivatal és gyülekezeti terem is.

Cserkészinternátus

5520 Szeghalom,
Ady E u. 1/a

 

Az építőmester Fabulya János és Scher Konrád vállalkozók voltak. 1961-ben a Budai Nagy Antal Középiskolai Diákotthont a magasabb színvonalú tartalmi munkát végző kollégiumok közé minősítették.

Kárász-kastély

5520 Szeghalom,
Ady E u. 1/a

 

A kastély 1858-ban már állt, a keleti szárny kivételével. A korabeli leírások szerint a kastély első tulajdonosa báró Wenckheim Henriette és férje, Kárász Miklós aranykulcsos kamarás volt. Gr. Kárász Mária szerint a keleti szárnyat Ybl Miklós mérnök építtette a házhoz.

Péter András Gimnázium

5520 Szeghalom,
Dózsa Gy. u. 2

 

Az építkezést Pályi Lajos és Kovács Lajos mezőtúri építőmesterek vezetésével szeghalmi munkások végezték és 1928 őszén megkezdődött a tanítás. Az épület mai formáját 1934-ben nyerte el. Az egész építkezés szervezésében múlhatatlan érdemei vannak a gimnázium első igazgatójának, Nagy Miklósnak, az ő kitartó, következetes munkája nélkül nem épült volna fel a gimnázium.

Péter-villa (szülőotthon)

5520 Szeghalom,
Tildy Z. u. 2

 

1907-ben épült a ház, amelyet a tulajdonos fia, ifj. Kovács Gyula mérnök tervezett. A Szeghalom-Vidéki Hírlap cikke erről az épületről  úgy fogalmaz, hogy a fővárosnak is díszére válna, mind technikailag, mind stílusában és méreteiben.

Kaszinó

5520 Szeghalom,
Tildy Z.u

 

A Szeghalmi Kaszinó egyike az ország legrégebbi kaszinóinak, amely 1858-ban alakult. Az 1880-90-es évek a Kaszinó legszebb évei voltak, ekkor volt a legjelentősebb a gyarapodás, adósságait visszafizette.

Községi Szálló

5520 Szeghalom,
Tildy Z.u 17

 

1898-ban a Fő utcán felépítették a község szállodáját. A munkát a Pilcz testvérek, József és Ádám mezőberényi vállalkozók végezték. Az 1970-es években az északi oldalhoz egy tantermet építettek. Az utcai homlokzat az építőket dicséri, míves, szép munka.

Római Katolikus Plébániahivatal

5520 Szeghalom,
Tildy Z. u. 28

 

Az épületet eredetileg polgárháznak építtette dr. Papp József ügyvéd az 1880-as években.

Ambrus Mozgó

5520 Szeghalom,
Tildy Z. u. 30

 

Szeghalmon a filmvetítések 1906-ban kezdődtek. Az építési terveket Czoczek Alajos építész, építőmester készítette szecessziós, neobarokk stílusban. Így a falu egyik legtetszetősebb épülete lett. Az épület belsejében a szecessziós stílusjegyek uralkodnak.

Wenckheim-D'Orsay-kastély

5520 Szeghalom,
Nagy M. u. 2

 

1800 körül épült a Wenckheim-kúria, melyet többször átalakítottak és bővítettek. Az épület stílusa klasszicista jellegű, az átalakítás során romantikus jegyekkel gazdagodott. 1884-ben az épületet Péter András községi bíró megvásárolta özv. D’Orsay Emilnétől, Községháza céljára.

Szisz Ferenc

5520 Szeghalom, Tildy u. 30
muvkozpont@fibermail.hu
0666/371-542;


Maróthy Györgyné

Szisz Ferenc (Szeghalom, 1873. szeptember 20. – Auffargis, 1944. február 21.), magyar származású francia autóversenyző, az első Grand Prix verseny győztese. Szeghalom Városi Sportcsarnok előtt szobor, az aulában fotókiállítás Szisz Ferencről  és Fernando Alonso forma 1-es világbajnoki ruhája.

Kovács János

Kovács István Mágori Történelmi Emlékhely,
Sárréti Múzeum,(0666/371-561) Szeghalom, Református Kollégium Nagykönyvtára, Debrecen

Kele József

A Magyar Természettudományi Múzeum Afrika Tárának megalapozója, a Debreceni Református Kollégium természetrajz professzora, Tisza Domokos nevelője Arany János beajánlója a Tisza családhoz.Tóth Lajos: Az Afrika-kutató Kovács János élete Szeghalom, 1989.

Simay János

Sárréti Múzeum, Szeghalom
0666/371-561

Kele József

A Sárrét 19. századi közbiztonságának megteremtője, a Sárrét első óvodájának alapítója, 1849-ben a Békés megyei Állandó Bizottmány toborzó biztosa. Emléktábla, Szeghalom, Tildy Zoltán utca 14.

Péter András

Péter András Gimnázium, Sárréti Múzeum, Szeghalom,
0666/371-151

Kele József

A Sárrét első gimnáziumának alapítója. Emléktábla és szobor a Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola falán, illetve udvarán (Musti Viktor Alkotása)
Emléktábla: Szeghalom, Tildy u. 2. U. Nagy István: Péter

Szisz Ferenc

Sárréti Múzeum, Szeghalom
0666/371-561

Kele József

A Renault cég (és a Bourget repülőgyár) fejlesztő mérnöke. 1906-ban megnyerte a világ első Grand Prix versenyét. A szobra a szeghalmi Sportcsarnok és a mogyoródi GP pálya mellett, kiállítás a szeghalmi Sportcsarnok aulájában.

Dapsy Gizella

Sárréti Múzeum, Szeghalom
0666/371-561
Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest

Kele József

A 20. század első felének kevés női lírikusa közül a legsikeresebbek egyike NIL néven, Ady és Léda barátja, az általa gyűjtött relikviák képezik a nagyváradi (Oradea) Ady Endre Emlékmúzeum törzsanyagát. Miklya Jenő: Szeghalomtól Verőcéig, Dapsy Gizella élete, Szeghalom 1983

Szeghalmy (Szennovítz) Gyula

Sárréti Múzeum, Szeghalom
0666/371-561

Kele József

Az első magyar fotózási kézikönyv szerzője, földrajzi és történelmi szakíró, az Uránia Vidéki Ismeretterjesztő Társaság másod-alapítója, a vetített képes oktatás-szemléltetés úttörője, Magyarországon ő forgatott először turisztikai mozgófilmet. (Budapest 1900. augusztus 2.) Pallasz Nagylexikon

Dr. Gyökössy Endre

Sárréti Múzeum, Szeghalom
0666/371-561

Kele József

A 20. század első felének neves költője, a Bokréta kör tagja, a Petőfi Irodalmi Társaság tagja, az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság elnöke. Gyökössy Endre: Mindig haza érkezem szerk.: Sass Ervin, Szeghalom, 1988.

Tildy Zoltán

Sárréti Múzeum, Szeghalom
0666/371-561, Református Lelkész Hivatal, Szeghalom
Tildy Zoltán Általános  és Alapfokú Művészet Oktatási Iskola, Szeghalom

Kele József

Református lelkész, politikus. A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt ügyvezető elnöke, 1946-48 között a Magyar Köztársaság elnöke, 1956-ban a Nagy Imre kormány államminisztere. Szeghalom (történelmi és néprajzi tanulmányok) szerk.: Miklya Jenő és Szabó Ferenc –Vigh Károly: Tildy Zoltán politikai pályája, Szeghalom, 1979.
Szobor. A Református templom délkeleti sarkánál, emléktábla a református gyülekezeti teremben

Kiss Ferenc

Sárréti Múzeum, Szeghalom
0666/371-561,

Kele József

Gyógyszerész, Magyarországon először végez víz-kémiai vizsgálatot (Gyopáros) és mutatja ki a gyógyvizek hatóanyagait

Fülöp Károly

Péter András Gimnázium Szeghalom, Sárréti Múzeum, Szeghalom, 0666/371-561,

Kele József

Magyar-latin szakos középiskolai tanár, költő, az Erdélyi Szépmíves Céh alapító tagja. Magyarországon először veszi fel az oktatási tananyagba és érettségi tételként Ady Endre költészetét. Fülöp Károly: Vándor volta, Szerk.: Sass Ervin, Szeghalom, 1986. U. Nagy István: Péter András Emlékkönyv, Szeghalom, 1976.

Boross Géza

Péter András Gimnázium, Szeghalom, 0666/371-151

 

Rajz szakos középiskolai tanár, Kossuth díjas festőművész

Nagy József

Péter András Gimnázium, Szeghalom, 0666/371-151

Magyar-ének szakos középiskolai tanár, cimbalomművész

Magyar-ének szakos középiskolai tanár, cimbalomművész,U. Nagy István: Péter András Emlékkönyv

Táplányi Endre

 

 

Atomfizikus, az első magyar atomfizikai szakkönyv írója (Atomenergia 1959), a Magyar Magkutató Intézet munkatársa, egyetemi tanár

Esztergály Szörény

 

 

Szülész-nőgyógyász szakorvos, az ország első önálló szülőotthonának létrehozója. Magyarország első komplex vidéki körzeti és szakorvosi rendelőjének megszervezője (mind ezt Szeghalmon!) Emléktábla: Szeghalom, Tildy u. 2.

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Település

Név

Elérhetőségek

Kapcsolattartó

Tevékenységek, szolgáltatások

Szeghalom

Sárrét Népdalköri
Egyesület Szeghalom

5520 Szeghalom, Fáy u. 8.
Tel: +3630/395-64-13

Képviselője: Kupai
Lászlóné elnök

népzene, népművészet énekes és hangszeres előadásban

Ács Anita

5520 Szeghalom, Bajcsy u. 11., Tel.:+3620/4796979

 

fazekas

Bak Andrásné Róza

5520 Szeghalom, Pozsonyi u. 17/1,Tel.: +3630/7493940
rozi73@freemail.hu

 

mézeskalács készítő

Szalóki Ágnes

Tel: +3670/342-6300, e-mail:
szaloki.agi@freemail.hu

 

gyékény-szalma-csuhé tárgykészítő, népi játszóház vezető

Sárréti Táncsport
Egyesület (1975)

5520 Szeghalom, Tildy Z.
u. 17-21. Tel: +3620/886-2784
e-mail:kenyerescsaba@
freemail.hu

Képviselője: Kenyeres
Csaba
tiszteletbeli elnök:
Sziliné Csáki Emília

Szeghalom városában és környező településein lakó tánckedvelő személyek összefogása, a tánc elterjesztése, az ifjúság kulturált életmódra nevelése.

Sárréti Múzeum (Simai-féle kisdedóvó)

5520 Szeghalom, Tildy u.14. Tel.:66/371-561
Kele József

Vezető: Nagy László

H-P: 7.30-15.30 Más időpontban
egyeztetés szükséges.

 

  

 
NEFMI

 
Körös-Sárrét linkjei
 
Hasznos linkek
 
Óra
 
Naptár
2024. Január
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77